Hírek

„Quo Vadis – A büntetés-végrehajtás és a környezettudatosság kapcsolata” című konferencia

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Büntetés-végrehajtási Tanszéke közös tudományos konferenciát szervezett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsával, „Quo Vadis – A büntetés-végrehajtás és a környezettudatosság kapcsolata” címmel. A 2024. december 11-i rendezvény időszerűségét adta, hogy napjainkban megkerülhetetlen és kiemelt fontosságú a környezettudatosság. A kapcsolódó stratégia a büntetés-végrehajtási szervezetben is innovatív megoldásokat kíván, melyek képesek a tárgykörben megnyilvánuló újszerű szemléletmódot közvetíteni. Az előadók széles spektrumot képviseltek a témával összefüggésben, a hallgatóság megismerhette a kérdéskörben a különböző nézőpontokat, megközelítési lehetőségeket.

Botos Andrea, a Ludovika Oktatásfejlesztési Iroda munkatársa interaktív előadásában a közösségi média alkalmazások gyakorlatát vizsgálta, egyúttal felhívta a figyelmet ezek közvetlen és közvetett társadalmi, gazdasági, pszichológiai hatásaira.

Dudás Zsolt viselkedéskutató a SMART technológiáról tartott beszámolót, illetve egy ezzel összefüggő projekt gyakorlati tapasztalatainak, eredményeinek megismerésére is mód volt.

Hinkel Tamás bv. ezredes, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka részletesen ismertette az Európai Bizottság által 2019-ben bevezetett Green Deal irányelveihez kapcsolható fejlesztéseket. Bemutatta az épületgépészeti rendszerek modernizálásával, fejlesztésével (fűtés, hűtés, napenergia) összefüggő, kedvező környezetvédelmi és gazdasági hatásokat, továbbá a hulladékkezelés reformjának eredményeit.

Cséri Zoltán bv. dandártábornok, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. ügyvezetője bemutatta a vezetése alá tartozó gazdasági társaság aktuális fejlesztéseit, az okos- és ésszerű gazdálkodás (smart farming) eszközeit, technológiáját.

Dr. Frigyer László r. alezredes, az RTK Krimináltechnikai Tanszékének tanársegédje az állatvédelem, a felelős állattartás szemszögéből közelítette meg a fenntarthatóság jelenlegi kihívásait.

A konferencia zárásaként a résztvevők megemlékeztek néhai Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, prodékán Úrról, családjának részvételével ünnepi könyvbemutatóra került sor.

Szöveg: Dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes
Fotó: Sós Gábor bv. őrnagy

 

 

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa
pályázati felhívásaira érkezett pályaművek elnöki értékelése
2024. december 13.

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Elnökség!
Tisztelt Belügyi Tudományos Tanács!

Öröm számomra, hogy hosszú évek után ismét a büntetés-végrehajtási szervezet által kiírt pályázatokra beérkezett tanulmányok értékelésére és díjak átadására kerülhet sor.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa által kiírt pályázatok sikeresen szólították meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóit, a már diplomás, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező állományt, továbbá örömmel jelenthetem, hogy az ügyészségről, és a büntetés-végrehajtási szervezeten kívülről is érkezett tanulmány.
A pályázati kiírásnak megfelelően, az elkészült tanulmányok hasznosulása és hasznosítása a szervezet számára kiemelt feladat, így a nyertes pályázók felkérést kapnak arra, hogy a Börtönügyi Szemle későbbi számaiban tanulmányaikat szakmai cikk formájában jelentessék meg.

A tématerületek sokszínűségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az egészségügy, a digitalizáció, az infokommunikáció, a mesterséges intelligencia, a robotika és nem utolsósorban a humán erőforrás gazdálkodás témakörében is készültek tanulmányok.

Felkérésemre a benyújtott pályázatokat Belügyminiszter úr oktatási főszemlélője, Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy úr, Prof. Dr. Juhász Zsuzsanna asszony, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudomány Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének igazgatója, aki a Magyar Börtönügyi Társaság titkára, valamint Dr. Budai István és Balázs Péter ny. bv. dandártábornok urak bírálták el.
Hálásan köszönöm munkájukat!

Engedjék meg, hogy a tanulmányok sokszínűsége, a kor kihívásainak megjelenítése, valamint azok nemzetközi és hazai viszonylatban is újszerű, egyedi megoldásai kapcsán néhány gondolatot osszak meg Önökkel.

Elsőként dr. Havasi Sára Asszonyt, a Legfőbb Ügyészséghez kirendelt budapesti kerületi ügyészt említeném meg.
A tanulmány a fogvatartottak egészséghez való jogát a digitalizációval összefüggésben vizsgálja meg, abból a kontextusból nézve, hogy a digitalizáció hogyan segítheti elő a fogvatartottak ezen jogának hatékonyabb érvényesülését. E körben is kifejezetten a telemedicina alkalmazására fókuszál.

Kovács Henrietta büntetés-végrehajtási főhadnagy Asszony

A büntetés-végrehajtás emberi erőforrás gazdálkodásának egyik fő feladata az elkötelezett munkavállaló megtalálása, lojalitásának növelése és megtartása. Rendkívül nehéz küldetés, hogy megtalálják, hogyan és milyen eszközökkel lehet motiválni a munkavállalókat hosszú távon, ezáltal is elkötelezetté tenni a szervezet számára. A munkavállalói igények és a foglalkoztatás változásával egy olyan munkaerőpiaci tendencia alakult ki napjainkban, miszerint a legújabb toborzás: a megtartás.

Szabó Zsófia Ágnes rendvédelmi alkalmazott Asszony

A tanulmány az ökopszichológia büntetés-végrehajtási gyakorlatba való bevezetésének lehetőségét veti fel, mivel az öko-érzelmek mind a mentális, mind a fizikai egészséget befolyásolják. A pozitív öko érzelmek tudatosítása által a fogvatartott képes lehet a hatékonyabb érzelemszabályozásra.

Hollósvölgyi Máté büntetés-végrehajtási őrmester Úr

A magyar büntetés-végrehajtási rendszer átalakulását és a kategóriarendszer bevezetésének hatásait vizsgálja. Ennek kapcsán elemzi a büntetés-végrehajtási progresszivitás elveit, amelyek a fokozatos változtatásokra és a személyre szabott programokra építenek, emellett összehasonlítja a nemzetközi trendeket és jó gyakorlatokat.
Polyucsák István büntetés-végrehajtási alezredes Úr pályázata.
A büntetés-végrehajtási szervezet által működtetett egészségügyi ellátórendszer nemcsak a fogvatartottak, hanem a személyi állomány egészségügyi ellátására is szerveződött. A tanulmány bemutatja a telemedicina alkalmazása óta keletkezett és gyűjtött adatok elemzésével elért eredményeket, valamint feltárja a fejlesztési, kutatási lehetőségeket a széleskörű alkalmazás érdekében.

dr. Vágó Zoltán büntetés-végrehajtási ezredes Úr,

aki megállapítja, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet folyamatosan növekvő mennyiségű és komplexitású adatot kezel. A nagy mennyiségű adat elemzésén alapulva, célirányosan megalkothatóak olyan modellek, mintázatok, melyek felismerése révén illegális fogvatartotti aktivitások, de akár rendkívüli események bekövetkezésének büntetés-végrehajtási intézetre vagy személyre konkretizált kockázata is felismerhető, ezáltal a nem várt események megelőzése is lehetővé válik.

Köszönöm a pályázóknak, hogy tanulmányaikkal hozzájárultak a büntetés-végrehajtási szervezet tudományos tevékenységéhez.

 

 

 

 

 

A Büntetés-végrehajtási szervezet egyenruházata és viselettörténete 1867 – 2024

könyvbemutató és konferencia

 

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa, a Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti Gyűjteménye és Dokumentumtára és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által megrendezésre került „A Büntetés-végrehajtási szervezet egyenruházata és viselettörténete 1867 – 2024” című, könyvbemutatóval egybekötött tudományos, szakmai konferencia.

A hibrid konferenciát előadásával tisztelte meg Tisztelendő Kiss Mariann Kornélia nővér, a Szeretet Leányai Társulata tartományi képviselője, Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma igazgatója, Dr. Androvicz Gábor, a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának muzeológusa, Pavlics Tamás bv. főhadnagy, a sátoraljaújhelyi Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelyének főelőadója és Papp János bv. alezredes, „A Büntetés-végrehajtási szervezet egyenruházata és viselettörténete 1867 – 2024” című könyv szerzője.

A szakmatörténeti előadások olyan forrás dokumentumok, magángyűjteményekben lévő fotók, korhű tárgyak bemutatásával párosult, melyek a múzeumi szakemberek, gyűjtemények vezetői számára is különlegességnek számítanak.

 

 

Kiberbiztonsági Játs(s)zMa

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap rendezvénysorozat részeként, a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet közös szervezésében hatodik alkalommal került online formában megrendezésre 2024. október 21-én, 24-én és 25-én a Kiberbiztonsági Játs(s)zMa elnevezésű vetélkedő.

A vetélkedőre idén már 5 területről vártak jelentkezőket, így a belügyi és rendészeti ismereteket oktató köznevelési intézmények, az egészségügyi köznevelési intézmények és a rendvédelmi technikumok tanulóit, illetve a felsőoktatás hallgatóit, a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált kollégákat, valamint az egészségügyi dolgozókat.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága részéről delegált 3 fős csapat a vidám hangulatú vetélkedőn játékos feladatok megoldása közben tehetett szert új ismeretekre a témában.

 

 

 

Szent Adorján Zarándoklat

A Szent Adorján Millenniumi Emlékévek (2019-2024) programsorozat részeként a büntetés-végrehajtási szervezet és Zalavár Község Önkormányzata 2024. szeptember 4-én, 100 fő zarándok részvételével rendezte meg a negyedik Szent Adorján Zarándoklatot.

A megemlékezésen a zalavári bencés apátság romjainál, a Szent Adorján tiszteletére emelt sírfedélnél helyezték el az emlékezés koszorúit a Zala Vármegyei Közgyűlés, a Belügyi Tudományos Tanács, a Zala Vármegyei Kormányhivatal, továbbá az államigazgatási, a közigazgatási, a társ rendvédelmi szervek és a szakmai szervezetek képviselői a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet állományi tagjainak katonai tiszteletadása mellett.

A program a Zalaapáti Római Katolikus Plébánia Szent Adorján és Szent Őrangyalok templomában ünnepi szentmisével folytatódott. A szentmise végén a zarándokok megkoszorúzták a Szent Adorján tiszteletére felszentelt emléktáblát, majd Cséry Gergő plébános megáldotta a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben fogvatartottak jóvátételi munkája révén megvalósult felújításokat.

 

A hazáért hittel, szolgálattal” konferencia

A Szent Adorján Millenniumi Emlékévek (2019-2024) programsorozat záróeseményeként a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa 2024. szeptember 4-én „A hazáért hittel, szolgálattal” címmel szakmai, tudományos konferenciát rendezett a Zalaegerszegi Törvényszék dísztermében.

Konferenciánkat előadásával tisztelte meg Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke, S.E.R. Berta Tibor dandártábornok, püspök, prof. dr. Sallai János r. ezredes, egyetemi tanár, Dr. Bognár Balázs Ph.D. tü. dandártábornok, Együd József bv. alezredes, bv. tanácsos, Dr. Stift Zoltán „Angelico atya”, börtönlelkész.

Vendégeink között köszönthettük Dr. Sifter Rózsa, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főispán asszonyt, Gecse Péter urat, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármesterét, a társ rendvédelmi szervek, a meghívott államigazgatási és közigazgatás szervek képviselőit.

A konferencia kísérő programjaként a Zalaegerszegi Törvényszék és a Budapesti Börtönmúzeum kiállítását tekinthették meg a résztvevők.

 

 

 

 

 

 

A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa 2024. március 27-én tartotta meg első félévi tanácskozását

 

Schmehl János bv. vezérőrnagy úr, a Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsának elnöke meghallgatta a munkacsoport vezetők jelentéseit.

A munkacsoport vezetők értékelték az elmúlt év szakmai programjainak teljesülését, a folyamatban lévő projektek megvalósulásának eredményeit.

A 2024. évi jóváhagyott munkaterv kapcsán Elnök úr új célokat és feladatokat határozott meg, melyek közül kiemelkedik az új BV. Törvény hatályba lépésével kapcsolatos szakmai tanácskozások, konferenciák szervezése és rendezése, valamint a fenti témakörhöz kapcsolódó tanulmányírói pályázat kiírása.

 

 

 

 

 

 

 

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának II. félévi ülése

 

Schmehl János, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának elnöke 2023. november 29-ére hívta össze a munkacsoport-vezetőket, akik beszámoltak a 2023. évi munkatervek végrehajtásáról és a II. félévben megrendezett programokról.

Elnök úr a 2024. évi munkatervekkel kapcsolatosan feladatokat határozott meg a munkacsoport-vezetők részére, egyben megköszönte a 2023. évi feladatellátásokban résztvevők munkáját.

 

 

Beszámoló a „Tudományos eredmények hasznosulása a büntetés-végrehajtási szervezetben” című konferenciáról

 

A Magyar Tudományos Akadémia koordinálásában idén is megrendezésre került a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat, melynek központi mottója: „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra”, kiemelt partnere pedig a Belügyminisztérium.

A belügyi fejezet részeként a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatala 2023. november 23-án „Tudományos eredmények hasznosulása a büntetés-végrehajtási szervezetben” címmel tudományos, szakmai, online konferenciát szervezett.

Az előadók hangsúlyozták, hogy a belügyi tudományos munka olyan kutató, alkotó, tudományszervező tevékenység, amely a rendészettudomány valamennyi területére kiterjed. Célja az ágazatban létrehozott tudományos értékek feltárásának elősegítése, a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazásának előmozdítása, továbbá a rendészettudomány tudomány-rendszertani helyének, szerepének erősítése.

Az elmúlt évek gyakorlatát követve, kreditszerzési lehetőséget is biztosítottak a szervezők a konferencia kapcsán, melyre rekordszámban regisztráltak a résztvevők. A társ rendvédelmi szervek tudományos tanácsai, a törvényszékek, az ügyészségek és az NKE doktori iskoláinak hallgatói kapcsolódtak be az eseményre.

Az elhangzott előadásokból készült tanulmányokat a Belügyi Szemle és a Börtönügyi Szemle 2024. évi lapszámaiban olvashatják az érdeklődők.

A konferencia programja

 

 

 

 

 

 

„10 éves a Bv. törvény” Konferencia

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Hivatala 2023. október 30-án „10 éves a Bv. törvény” címmel tudományos, szakmai konferenciát rendezett a Váci Fegyház és Börtönben.

A konferencia előadói között köszönthettük dr. Szűcs András osztályvezető ügyészt, a Legfőbb Ügyészségről, dr. Pázsit Veronika jogi szakreferenst az Igazságügyi Minisztériumtól, dr. Illés Melinda bv. alezredest, a Belügyminisztériumból, dr. Pallo József bv. ezredest, az NKE Büntetőjogi Tanszékéről, dr. Jancsó Gábor helyettes államtitkárt, az Igazságügyi Minisztériumból, Kovács Mihály bv. ezredest, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatától, Somogyvári Mihály bv. ezredest, a BvOP Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézettől.

A büntetés-végrehajtási szervezet konferenciájára előzetesen mintegy 350 fő regisztrált, a helyszínen pedig harminc fő szakmai meghívott hallgatta meg az előadókat. A szervezők a látogatók közt köszönthették a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium érintett szakterületeinek témafelelőseit, a Belügyi Tudományos Tanács tagjait, tisztségviselőit, a társ rendvédelmi szervek és a katasztrófavédelem képviselőit, a büntetés-végrehajtás parancsnoki és személyi állományát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóit, doktoranduszait és hallgatóit, a Magyar Tudományos Akadémia érintett tématerületeinek képviselőit, az OKRI munkatársait, a jogi egyetemek és karok oktatóit, a megyei főügyészségek, járásbíróságok, törvényszékek munkatársait.

A személyesen résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a Budapesti Börtönmúzeum szakmatörténeti gyűjteményének kiállítását. A konferencia zárásaként Nagy Balázs István bv. ezredes, intézetparancsnok az érdeklődőket intézetlátogatásra invitálta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiberbiztonsági Játs(s)zMa

A Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet közös szervezésében ötödik alkalommal online került megrendezésre 2023. október 24-én és 25-én a Kiberbiztonsági Játs(s)zMa elnevezésű vetélkedő, mely az Európai Kiberbiztonsági Hónap magyarországi kampányának része.

A vetélkedőre idén 4 területről vártak jelentkezőket: a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulóit, az egészségügyi köznevelési intézmények tanulóit, a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatás hallgatóit, valamint a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek kollégáit.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága részéről delegált 3 fős csapat a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek csapataival mérte össze a tudását. A vidám hangulatú vetélkedőn a csapatok játékos feladatok megoldása, és a kiberbiztonsági terület szakértőivel folytatott beszélgetés közben tehettek szert új ismeretekre a témában.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ruzsonyi Péter emlékülés

 

Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornokra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar prodékánjára, a Büntetés-végrehajtási Tanszék vezetőjére és egyetemi tanárára emlékeztek kollégái, kutatótársai, munkatársai és rokonai 2023. szeptember 27. napján megrendezésre kerülő „Ruzsonyi Péter emlékülésen”. A tavaly júniusban elhunyt professzor munkássága előtt tisztelgő születésnapi köszöntés során számos személyes emlék, kedves anekdota és érzelmes emlékezés mellett a tudományé volt a főszerep. Az emlékülés keretében Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja méltatta Ruzsonyi Péter munkásságát, emberségét, felidézte szakmai útját és hatását a Rendészettudományi Kar alakulására, amelynek szellemiségében folytatja ő maga is dékáni tevékenységét. A tudományos előadások körét Dr. Hegedűs Judit habilitált egyetemi docens asszony, a kar Magatartástudományi Tanszékének vezetője nyitotta meg, aki Ruzsonyi Pétert, mint kriminálpedagógust mutatta be. Elmondása szerint a professzor úr munkássága hiánypótló volt és egyben pótolhatatlan. Dr. Takács Miklósi Márta, a Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Karának adjunktusa előadásában a máltai Corradino büntetés-végrehajtási intézetet jellemző pedagógiai és reintegrációs eszközöket és programokat vette górcső alá. Ruzsonyi professzor úr munkásságának, nemzetközi kutatásainak hatása ugyanis, megkérdőjelezhetetlenül ott van a máltai börtön falai között is. A büntetés-végrehajtási reintergációs szakmát az emlékülésen a Büntetés-végrehajtási Tanszék jelenlegi vezetője, dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes és Dr. Forgács Judit bv. alezredes, adjunktus asszony képviselte. Mindketten a büntetés-végrehajtás legfrissebb fejlesztéseiről beszéltek, míg ezredes úr a technológiai- és okos megoldások biztonságra gyakorolt hatásáról beszélt, adjunktus asszony a büntetés-végrehajtási törvény új novelláris módosításának újdonságait prezentálta. Az előadások végeztével a szervezők bejelentették, hogy megalapítják a Dr. Ruzsonyi Péter emlékdíjat, amelyet minden évben az emlékülés alkalmával annak a tehetséges kriminálpedagógiával és/vagy büntetés-végrehajtási reintegrációval foglalkozó szakembernek, hallgatónak, kutatónak fogják odaítélni, aki professzor úr munkásságának szellemiségét továbbviszi. Továbbá, tekintettel arra, hogy 2024. szeptember 30-án töltené professzor úr a 65. életévét, így egy jubileumi posztumusz-kötettel tisztelegnek majd a kerek évforduló alkalmával a munkássága előtt.

Az emlékülés záró elemeként a Rendészettudományi Kar és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közös támogatásával és a Duna-Mix kft. jóvoltából a tanszék által létrehozott szakmai kabinet (tanzárka) falára elhelyezték és megkoszorúzták a professzor úr nevével fémjelzett emléktáblát.

 

 

 

XII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

„Fókuszban az épületgépészet tűzvédelme és a tűzeseti tapasztalatok” című konferencia

Lakiteleki Népfőiskola, 2023. szeptember 6-7.

 

A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa kiemelt figyelmet fordít a társ rendvédelmi szervekkel való szoros tudományos és szakmai együttműködés kereteire, keresve azok bővítési lehetőségeit. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, az érintett szakterületek jellemzően online részvétel mellett kapcsolódnak be a konferenciák, tudományos tanácskozások programjaiba.

A XII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok keretén belül megrendezésre került „Fókuszban az épületgépészet tűzvédelme és a tűzeseti tapasztalatok” című konferenciára a büntetés-végrehatási szervezet intézetei, intézményei és a gazdasági társaságok érintett szakterületei regisztráltak.

A több száz fő online jelenlétével megtartott kétnapos konferencia szakmai tapasztalatai szervesen épülnek majd be a büntetés-végrehajtási szervezet elméleti és gyakorlati feladatainak megvalósításába.

 

 

 

 

 

Toborzó napon mutatta be a Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti Gyűjteménye és Dokumentumtára gyűjteményét

 

A veszprémi börtönben május 19-én megrendezett pályaorientációs napra ellátogatók első kézből kaptak betekintés a büntetés-végrehajtás sokszínű munkavégzésébe. A toborzó napról részletes beszámoló itt olvasható.

Kísérőprogramként a Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti Gyűjteménye és Dokumentumtára kiállítását is megtekinthették a résztvevők. A látogatók között mintegy 150 középiskolást, rendészeti középiskolást köszönthettünk.

Kiállításunkat megtisztelte Rétvári Bence államtitkár Úr és Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok Úr is. A vendégeket Németh Éva bv. ezredes, parancsnok Asszony fogadta a kiállításon. A kiállítás megszervezéséért és a kapcsolódó tárlatvezetés megtartásáért Várkonyi Zsolt ra., a BvOP Hivatal Stratégiai, Elemzési és Tervezési Főosztály főosztályvezetője, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának titkára és I. Munkacsoportjának vezetője volt felelős.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Börtönügyi Társaság szakmai konferenciáján mutatkozott be a Budapesti Börtönmúzeum

 

2023. május 18-án, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Dísztermében tartotta a Magyar Börtönügyi Társaság a „Kodifikációtól a végrehajtásig” című konferenciáját, melynek kísérőrendezvénye a Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti Gyűjteménye és Dokumentumtára bemutatkozó kiállítása volt.

Az eseményen bemutatásra kerültek a gyűjtemény jogtudományi, jogtörténeti, a büntetés-végrehajtási jog szakma- és oktatástörténeti kiadványainak reprezentáns példányai.

A konferencia hallgatói megismerkedhettek a büntetés-végrehajtás szakmatörténeti múltját bemutató periodikával, azaz a több mint 40 éves Börtönügyi Szemlével, a Módszertani Füzetekkel, illetve a szervezet megjelentetett és digitalizált Évkönyveivel. Több évtizeddel ezelőtt megjelent kiadványok és ünnepi kötetek adtak tanúbizonyságot arról, hogy a büntetés-végrehajtási joghoz és a kriminalisztika egyes szakterületeihez kapcsolódóan nemzetközi szintű szakmai műhelyek támogatják a büntetés-végrehajtási szervezet törvényes és szakszerű feladatellátását.

A kiállítás számos érdekességet felvonultatott, így többek között bemutatásra kerültek a büntetés-végrehajtási szervezet egyenruha- és fegyvertörténeti gyűjteményének ritkaságai is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén május 16-án került megrendezésre, immáron 15. alkalommal, a Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Kiberbűnözés Elleni Tanszék szervezésében a Bűnügyes Nap.

Ezen jeles, jubileumi eseményt az emelte még rangosabb szintre, hogy a rendezvény, a Büntetés-végrehajtási Tanszékkel közösen került megszervezésre. Az előadássorozat „A perspektívák, lehetőségek és új felületek a büntetés-végrehajtás területén a bűnügyi hírszerzés, felderítés és bűncselekmények megelőzése kontextusában” címet kapta.

A konferencia témáját az ihlette, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Felderítő Főosztálya, a jogszabályi környezet változásának hatására új perspektívákat nyitott a büntetés-végrehajtási intézetekben történő felderítés területén.

A rendezvényen minden – a területen dolgozó – rendvédelmi szerv képviseltette magát és megosztották tapasztalataikat a témában.

Előadást tartott:

 

–  dr. Vágó Zoltán bv. ezredes, a Felderítő Főosztály vezetője,

–  Kapuvári Bálint r. alezredes, a TEK főosztályvezetője,

–  Lakatos-Tamás Gréta r. százados, a TEK kiemelt főreferense,

–  Mikolai János r. alezredes, a KR NNI Börtön- és Fogdafelderítési Alosztály vezetője,

Madarász Katalin r. alezredes, KR NNI Tanúvédelmi Szolgálat szolgálatvezető-helyettese,

Bucsi Tamás r. alezredes, NVSZ Büntetés-végrehajtási Főosztály Regionális Osztály főosztályvezető-helyettese,

dr. Zay István r. alezredes, az ORFK Felderítő Osztály kiemelt főreferense.

 

A délelőtt megtartott magasszintű előadásokat követően, a résztvevőknek lehetősége nyílt ebéd után arra, hogy egy „szakmai kerekasztal” beszélgetés keretében, kötetlenül megbeszéljék személyes tapasztalataikat és együtt gondolkodjanak a konferencia témáját érintő kihívások hatékonyabb megoldása irányában.

 

 

 

 

 

 

 

A Budapesti Börtönmúzeum kiállítása a Ludovika Fesztiválon

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a hagyományokhoz hűen – május 11-13. között – idén is megrendezte az Orczy-parkban a Ludovika Fesztivált, amelyen népszerű hazai és külföldi előadók is színesítették a Ludovika Szabadegyetem programkínálatát.

A látogatók a tudományos és szakmai programokat követően – május 13-án, a családi nap keretében – megismerkedhettek az egyes hivatásrendek sajátságos feladataival, kipróbálhatták a kiállított eszközöket.

A Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti  Gyűjteménye  és  Dokumentumtára bemutatkozó kiállítása a büntetés-végrehajtás oktatási, képzési tematikáihoz kapcsolódó szakmai könyvekkel, tansegédletekkel, valamint a Rendőrtiszti Főiskolához és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Büntetés-végrehajtási Tanszékéhez köthető tárgyi emlékekkel tisztelgett a több mint ötven éves múltra visszatekintő büntetés-végrehajtási tisztképzés előtt.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának éves programjában is szereplő bemutatkozó kiállítás megvalósítása a szakmai ismeretek átadásán túl a pályaorientációs feladatokat is szolgálta.

 

 

 

 

 

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának első negyedévi, feladatszabó értekezlete

 

Schmehl János, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának elnöke 2023. április 24-én tájékoztatta munkacsoport-vezetőit a Belügyi Tudományos Tanács évértékelő és programalkotó tanácskozáson elhangzottakról, kiemelte a tudományos kutatások és publikációk végrehajtásának és hasznosíthatóságának jelentőségét.

A 2023. évi munkatervek és feladatellátások során a tudományos konferenciák, kiadványok vonatkozásában az igényelt erőforrások függvényében azok támogatását és megvalósítását továbbra is biztosítani kell.

Elnök úr feladatként határozta meg, hogy a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa tudományos és szakmai kapcsolatrendszerét új szakmai partnerek felkutatásával erősítse, bővítse.  A már kialakult és hosszabb ideje sikeresen működő kapcsolatrendszerek vonatkozásában további új együttműködési formák, projektek megvalósítását határozta meg. Az együttműködő partnerek vonatkozásában az egyetemi kutatói bázisok és hálózatok, a publikációs lehetőségek vonatkozásában pedig a társ rendvédelmi szervek (szemlék, periodikák, folyóiratok) kapcsolatrendszerének jelentőségét hangsúlyozta.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsának elnöke a benyújtott munkaterv-javaslatokat elfogadta, valamint feladatként határozta meg a Tudományos Tanács ügyrendjének felülvizsgálatát, és az új ügyrend felterjesztését.

 

 

 

 

 

 

Sikeresen zárult a X. Országos Rendőr- és Tűzoltónap a Városligetben

 

A Budapesti Börtönmúzeum, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmatörténeti Gyűjteménye és Dokumentumtára első alkalommal képviseltette magát a 2023. április 22-én megrendezett X. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

A rendezvénynek helyt adó Városligetben több ezer látogató és sok szakmai kiállító vett részt, mely eseményen a Budapesti Börtönmúzeum gyűjteményének válogatott darabjai is bemutatásra kerültek.

A kiállítás keretében a régi tankönyvek, szabályzatok, kiadványok mellett a büntetés-végrehajtási szervezet egykor viselt egyenruhái, fogvatartotti ruhái is helyet kaptak, valamint az érdeklők az elmúlt évtizedek kényszerítő eszközeit is megtekinthették.

A rendezvény sikerességét múzeumpedagógiai foglalkozással, családoknak, gyermekeknek szóló programokkal színesítették, amelyen a résztvevők játékos formában ismerhették meg a szervezet múltját, jelenét és feladatait.

A Budapesti Börtönmúzeum kiállítását megtekintette Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Úr és Dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár Úr, valamint Schmehl János bv. vezérőrnagy biztonsági és fogvatartási helyettes Úr is.