„Mesterséges intelligencia rendőrségi alkalmazásának lehetőségei” címmel 2024. szeptember 4-én Vezetői Akadémia került megrendezésre az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a területi szervek vezetői részére a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ és a Rendőrség Tudományos Tanácsának közös szervezésében a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának pilisszentkereszti üdülőjében.
A Vezetői Akadémiát a Rendőrség Tudományos Tanácsának elnöke dr. Németh József PhD. r. ezredes nyitotta meg, moderátorként tájékoztatta a jelenlévőket a program előzményéről, céljáról. A rendezvény elöljárója dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány köszöntőjében a téma aktualitását, annak fontosságát hangsúlyozta.
A konferencián elismert szakemberek tartottak előadást, dr. Rab Árpád Szörény (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Emberi és mesterséges intelligencia, tudás és bölcsesség; dr. Kelemen Roland (Széchenyi István Egyetem) A mesterséges intelligencia és a kibertér társadalmi hatásai; dr. Benczúr András (SZTAKI MI Labor) A mesterséges intelligencia technológiák lehetőségei, korlátai és veszélyei a bűnüldözési alkalmazásokban.
Marlok Solt (B Consulting Kft.) Videoanalitika, adatoptimalizálás és adatfeldolgozás MI segítségével; Kellessy Tibor (Idomsoft Zrt.) Mi-Digital Twin a gyakorlatban és dr. Szabó Hedvig nb. altábornagy (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Mesterséges intelligencia alkalmazása a felderítésben-jogi megfelelőség címmel.
A rendezvényt dr. Horváth Ádám István r. ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója zárta, melynek során megköszönte a részt vevők érdeklődését, aktivitását, majd tájékoztatást adott a fenti téma további, tematizált folytatásáról, a jövőbeni képzési programokról.