„Szakértők és bűnügyi technikusok a XXI. századi rendőrségi nyomozásokban” című tudományos, szakmai konferencia

A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet a Rendőrség Tudományos Tanácsával közösen a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete közreműködésével 2015. november 19-én – a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából – konferenciát szervezett az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában.

A konferencia célja volt, hogy – a Magyar Tudományos Akadémia belügyi fejezet Tudománynapi rendezvénysorozata keretében – bemutassa a rendészettudomány gyakorlati aspektusából, a rendőrségi nyomozásokban résztvevő szakértők és bűnügyi technikusok tevékenységét.

Részletek