új oldalban nyílik meg

Rendvédelem

Rendvédelem, a Belügyi Tudományos Tanács online folyóirata

A folyóirat célja a belügyi ágazatokra és a rendvédelmi területre vonatkozó, ezen területeket érintő gyakorlatorientált, tudományos igényű dolgozatok közlése. A folyóirat a belügy és a tágan értelmezett rendészettudomány minden területéről közöl tanulmányokat, empirikus vizsgálati eredményeket összegző kutatási jelentéseket, elméleti elemzéseket vagy átfogó, szintetizáló tudományos munkákat, konferenciaelőadások publikációit, a rendészettudomány területén meghirdetett pályázatok helyezettjeinek pályamunkáit, a doktori képzésben résztvevő hallgatók tanulmányait, recenziókat és kitekintőket, tudományos közlemények ajánlásait, illetve időszakonként tematikus cikkeket, melyeket a szerző(k) még nem publikált más elektronikus vagy nyomtatott folyóiratban.

 

A folyóirat 2012. év óta jelenik meg, így 2021-ben ünnepelte 10 éves fennállását, amely alkalomból tartalmi és formai megújításra kerül sor. Ennek során a szerzők körét és a cikkek témakörét bővítjük, a belügyi ágazat szélesebb köréből jelentetjük meg a publikációkat. A folyóirat tudományos, minőségi színvonalát a főszerkesztő, valamint a szerkesztőbizottság garantálja. A cikkeket DOI azonosítóval látjuk el, és a folyóiratot rögzítjük, nyilvántartjuk a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) adatbázisában. A Rendvédelem megjelenésében, szerkezetében is új arculatot kap.

 

A folyóiratot a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága "C" kategóriába sorolja.

 

A folyóirat évente minimum 3 alkalommal, 3 füzetben jelenik meg, magyarul, online formában. A beérkezett kéziratok függvényében tematikus szám, illetve konferencia különszám is megjelenésre kerülhet.

 

 

Impresszum

Kiadja:
Belügyminisztérium

Felelős kiadó:
Dr. Felkai László közigazgatási államtitkár, Belügyi Tudományos Tanács elnök

Felelős szerkesztő:
Dr. Sabjanics István ny. r. dandártábornok, Belügyi Tudományos Tanács ügyvezető alelnök

Folyóirat azonosító: HU ISSN 2560-2349

 

Kiadó és szerkesztőség:
Cím: 2090 Remeteszőlős, Nagykovácsi út 3.
Postacím: 1903 Budapest, Pf. 314.

+36 26 795 911, BM: 24-592

+36 26 795 919, BM: 24-650

 

 

Kéziratot folyamatosan fogadunk. A kézirat benyújtására vonatkozó feltételeket a Szerzői útmutató tartalmazza.

 

Adatkezelési tájékoztató

Szerzői közlési nyilatkozat

 

 

 

 

Megjelent számok

2022/1.

2022/2.