A Belügyi Tudományos Tanács és a Fogyatékosságügyi Tudományos Tanács közös pályázata
A pályázati felhívás célja annak áttekintése, hogy a fogyatékossággal élő személyek életében az értük tevékenykedő érdekvédelmi szervezetek tevékenysége hogyan tud érvényesülni, melyek azok a tényezők, amelyek elősegítik az érdekvédelmi tevékenységek hasznosulását az érintettek mindennapjaiban. A szervezetek, hogyan tudják az érintett fogyatékossággal élő emberek elérni, érdekeiket, szükségleteiket becsatornázni az érdekvédelmi tevékenységükbe. Emellett a pályázati felhívás további célja, hogy az érdekvédelem által összegyűjtött információk alapján a fogyatékossággal élő emberek érdekeit és szükségleteit hogyan tudja az érdekvédelem tolmácsolni a döntéshozók felé és szakpolitikai javaslatokat megfogalmazni.
Pályaműveket az alábbi két témakörben lehet benyújtani:
1. Az infokommunikációs technológiák használatának elterjedtsége és jelenlegi korlátjai a fogyatékosságügy területén
2. Az érdekképviseleti szervek szerepe a fogyatékossággal élők személyek életében
A pályázatok benyújtásának módja: kizárólag elektronikus úton, a Belügyi Tudományos Tanács online pályázati felületén.
2025. október 1. 24:00
1549.4 KB
Az év rendvédelmi digitális tananyagfejlesztője 2025
A BTT pályázatot hirdet Az év rendvédelmi digitális tananyagfejlesztője 2025 címmel a rendvédelmi szakterületek szakképzési és továbbképzés képzési szintjeire, annak érdekében, hogy digitális tananyagfejlesztésre serkentse mindazokat, akik valamilyen módon érintettek, illetve érdekeltek a meghirdetett témában.
Pályaműveket az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:
1. Az év digitális tananyagfejlesztője – Rendőrség 2025
2. Az év digitális tananyagfejlesztője – Katasztrófavédelem 2025
3. Az év digitális tananyagfejlesztője – Büntetés-végrehajtás 2025
A pályázatok benyújtásának módja: kizárólag elektronikus úton, a Belügyi Tudományos Tanács online pályázati felületén.
2025. október 1. 24:00
1240.4 KB