2014. február 21.
2014. március 27.
A Víz Világnapi ünnepségekhez kapcsolódva szakmai konferenciát rendezett a Vízügyi Tudományos Tanács a belügyminisztériumban „Aktualitások a Budapesti Víz Világtalálkozó Tükrében”, címmel 2014. március 27-én.
181.8 KB
295.6 KB
2014. november 5-6.
Magyarország páratlan természeti adottsága a gazdagsága felszíni és felszín alatti vizekben, ivóvízben és termálvízben. Viszont a víz veszélyforrás is, hiszen hazánk területének negyedét fenyegeti az árvíz, közel felét a belvíz. Máskor, mint például 2003-ban az aszály, a víz hiánya miatt szenvedett az ország. Mindemellett a víz és élővilága korunk egyik leginkább védelemre szoruló természeti kincse. Így a határokkal osztott Kárpát-medencében a vízgazdálkodás rendkívüli jelentőségű társadalmi tényező, a nemzeti biztonságpolitika fontos eleme. Tetézi a feladat nagyságát és bonyolultságát a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás fokozódó kényszere. Ezt a sokarcú vizet szükséges kellő biztonsággal, szervezett, tudományosan megalapozott tevékenységgel – a vízgazdálkodással – a társadalomszolgálatába állítani. A társadalom minden tagja gazdálkodik a vízzel és érdekelt a vízállapotokban. Azért, hogy az egymásnak sokszor ellentmondó érdekek érvényesítésének az eredője a közérdeknek feleljen meg, a központi állami irányítás főfeladata és felelőssége az érdekek és célok, a feladatok és az eszközök összhangjának a megteremtése. Ennek fontos eleme a sokirányú párbeszéd és együttműködés az állam, a társadalom, az igazgatás, a helyi közösségek és az egyes szakmák között, a tudományban pedig a szűklátókörűség csapdáit elkerülő multi- és interdiszciplináris megközelítés. Ezt hivatott szolgálni a „ A víz hiánya és többlete, mint potenciális veszélyforrás” című konferencia is, a Belügyi Tudományos Tanács, a Magyar Tudományos Akadémia és az OVF Tudományos Tanács összefogásával.
Szervező:
OVF Tudományos Tanács
2014. november 5.
Plenáris ülés
Megnyitó, köszöntő
Dr. Áder János
Magyarország köztársasági elnöke
Dr. Pintér Sándor
Magyarország belügyminisztere
Prof. Dr. Németh Tamás, akadémikus
MTA IV. Agrártudományok Osztálya, osztályelnök, egyetemi tanár
Világtrendek a vízveszély felismerésében
Prof. Dr. Szöllősi-Nagy András, az MTA doktora
Unesco-IHE (Delft) rektora, a Víz Világtanács (WWC) elnökségének tagja
Az ICPDR Klímaadaptációs Stratégiája a Duna vízgyűjtőre: kihívások és válaszok
Ivan Zavadsky
Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság Titkárság, főtitkár
Vízveszély-kezelés módszertana és legújabb eredményei a hazai vízgazdálkodásban
Prof. Dr. Józsa János, akadémikus
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, tanszékvezető, tudományos dékánhelyettes, egyetemi tanár
Víz-világ-biztonság 2014
Prof. Dr. Nógrádi György, PhD
Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozásfejlesztési Intézet Védelem- és Biztonságpolitikai Kutatóközpont, vezető, egyetemi tanár
Nemzetközi folyamatok a globális vízgazdálkodás ügyében
Dr. Baranyai Gábor
Igazságügyi Minisztérium, a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos
Duna Régió Stratégia
Joó István
Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos
A természeti erőforrások szerepe a fenntartható fejlődésben
Prof. Dr. Németh Tamás, akadémikus
MTA IV. Agrártudományok Osztálya, osztályelnök, egyetemi tanár
Szélsőséges vízháztartási esetek talajtani okai és következményei
Prof. Dr. Várallyay György, akadémikus
MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet, kutató, professor emeritus
Víz és társadalom a Kárpát-medencében – történeti áttekintés
Fejér László
Magyar Mérnöki Kamara Történeti Bizottság, elnök
Együttműködés az árvízveszély megelőzése érdekében
Chipak Volodymyr
Tiszai Vízgyűjtő-gazdálkodási Igazgatóság, igazgató, Ukrajna
Vízminőség biztonság határokon átterjedőhatások esetén
Pásztor Sándor
Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium, vízügyi államtitkár, Románia
Külföldi eredetű vízminőségi kockázatok csökkentése – esettanulmány és javaslatok
Dr. Istvánovics Vera, az MTA doktora
MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport, tudományos tanácsadó
2014. november 6.
I. SZEKCIÓ: Magyarország vízgazdálkodásának szakmaialapjai
Integrált vízgazdálkodás
Dr. Ijjas István, PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, professor emeritus
Korreferátum: Vízkészlet-gazdálkodás
Simonffy Zoltán
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, meghívott oktató
Korreferátum: Éghajlat változási előrejelzések
Dr. Nováky Béla, PhD
MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport, ny. tudományos főmunkatárs
Vízkárelhárítás
Láng István
Országos Vízügyi Főigazgatóság, műszaki főigazgatóhelyettes
Korreferátum: Az árvíz, mint veszélyforrás és kezelésének új követelményei
Dr. Szlávik Lajos, PhD
Magyar Hidrológiai Társaság, elnök, professor emeritus
Korreferátum: Vízkárelhárítás és a környezetvédelem
Búsi Lajos
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség, főigazgató
Korreferátum: A belvízi veszélyeztetettség, mint gazdaság és életminőség befolyásoló tényező
Dr. Kozák Péter, PhD
Alsó-Tisza-völgyi Vízügyi Igazgatóság, igazgató, Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézet, főiskolai docens
Területi vízgazdálkodás
Dr. Váradi József
Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanács, elnök
Korreferátum: Sík- és dombvidéki vízrendezés
Szilágyi Attila
Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, igazgatóhelyettes főmérnök
Korreferátum: A vízhiány, mint veszélyforrás
Dr. Ligetvári Ferenc, DSc
Debreceni Egyetem, egyetemi magántanár
Korreferátum: Az agrárium és a víz
ifj. Hubai Imre
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, vidékfejlesztésért felelős országos alelnök
Települési vízgazdálkodás (víziközműszakterület)
Haranghy Csaba
Fővárosi Vízművek, vezérigazgató, Magyar Vízipari Klaszter, főtitkár
Korreferátum: Ivó- és ipari vízellátás
Dr. Melicz Zoltán, PhD
Eötvös József Főiskola, rektor, egyetemi docens
Korreferátum: Nemzeti programokon kívüli szakmai kihívások
Murányiné Krempels Gabriella
Belügyminisztérium Vízgazdálkodási Főosztály, főosztályvezető
Speciális területek
Reich Gyula
Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási-, és Vízépítési Tagozat, elnök
Korreferátum: Gazdálkodás, kapacitások
Jakus György
Országos Vízügyi Főigazgatóság, ny. főigazgató-helyettes
Korreferátum: Oktatás, tudomány
Dr. Bakonyi Péter, PhD
Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI), ny. vezérigazgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, c. egyetemi tanár
Korreferátum: Nemzetközi feladatok
Kovács Péter
Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály, főosztályvezető
2014. november 6.
II. SZEKCIÓ: Vízvagyonunk létfontosságú infrastruktúrájának biztonsága
A KEK KH nyilvántartásainak helye, szerepe vízügyi kérdésekben
Dr. Ignácz István
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, általános elnökhelyettes
Közfeladat ellátása és az üzletmenet-folytonosság fenntartása árvízhelyzetben
Dr. Károlyi László ny. ezredes, PhD
Magyar Posta Zrt., biztonsági főigazgató, főiskolai tanár
A vízi rendészet feladatai vizeink rendészeti biztonságának fenntartásában: Folyó és álló vizeink
Barnácz István r. alezredes
Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, kapitányságvezető
Balatoni modellek
Torma Péter
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, doktorjelölt, tanársegéd
Veszélyes áruk vízi szállítása
Kozma Sándor tű. ezredes
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyes szállítmányok Főosztály, főosztályvezető
Hajózási útvonalak műszaki biztosítása
Dr. Simongáti Győző, PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék, tanszékvezető-helyettes, egyetemi docens
Hajózás közben keletkezőhulladékok kezelése
Horst Schindler
Duna Bizottság, főmérnök
Távérzékelési technológiák alkalmazása a vízgazdálkodásban
Dr. Bíró Tibor, PhD
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar, mb. dékán, egyetemi docens
Xenobiotikumok a vízi környezetben
Prof. Dr. Márialigeti Károly, az MTA doktora
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Mikrobiológiai Tanszék, tanszékvezető, egyetemi tanár
Prof. Dr. Záray Gyula, az MTA doktora
Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémiai Intézet, Analitikai Kémiai Tanszék, egyetemitanár
Vízbázisvédelem
Dr. Perger László
Országos Vízügyi Főigazgatóság, Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály, főosztályvezető-helyettes
Korszerű szennyvíztisztítás: nemzetközi trendek és hazai fejlesztési irányok
Dr. Patziger Miklós, PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar Vízi Közműés Környezetmérnöki Tanszék, egyetemi docens
Az ivóvízellátás hatásai a világ migrációs folyamataira
Dr. Vas Gizella r. ezredes
Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály, főosztályvezető
Nemzetközi kapcsolatok az infrastruktúra védelemben
Dr. Görög Katalin alezredes, PhD
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kritikus infrastruktúra Koordinációs Főosztály, főosztályvezető- helyettes
Magyarország jelenlegi és várható csapadékviszonyai, különös tekintettel a szélsőségekre
Bihari Zita
Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati és Levegőkörnyezeti Főosztály Éghajlati Osztály, osztályvezető
Tározó tervezés
Dr. Koris Kálmán
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, c. egyetemi docens
2014. november 6.
III. SZEKCIÓ: Körkörös védelem vizeink biztonságáért
A zárt szekcióban való részvétel feltétele magyar érdeklődőknél személyi biztonsági tanúsítvány, külföldi résztvevőknél legalább NATO/EU BIZALMAS szintűbiztonsági tanúsítvány
253 KB
2014. november 25.
2014. november 19-20.
E tudományos konferenciára egybegyűlt szakmák, hivatások képviselőit az köti össze, hogy valamennyien az emberi élet oltalmazását tartják elsődleges feladatuknak. E nemes cél elérése érdekében közös erőfeszítésre van szükség, melynek alapját a szoros együttműködés teremti meg.
Hazánkban példaértékűen működnek együtt a katonák, rendőrök, katasztrófavédelmi, és más rendvédelmi dolgozók valamint az egészségügyi ágazat állománya a különböző kritikus helyzetekben. Gondolhatunk arra az összefogásra, felkészültségre, amelyet az Ebola-fertőzés terjedése hívott életre, és amellyel kapcsolatosan aktuális információkat tartalmazó előadás is elhangzik konferenciánk keretén belül.
Kiemelendő rendezvényünk újdonságai: Külön szekcióként, jelentőségükhöz mérten megjelenik az egészségügyi szakdolgozók tudományos munkássága, egy gyakran előforduló megbetegedés – a pulmonális embólia – aktuális kérdései, egy hatályos ítélettel rendelkező bűntett különböző szemszögből történő bemutatása. A magas szintű elméleti előadások mellett külön hangsúly helyeződik a különböző gyakorlati bemutatókra is.
Szervező:
597.3 KB
2014. november 28.