2017. február 24.
2017. június 19.
Az elmúlt évtizedek környezeti problémái, globális társadalmi-gazdasági változásai, migrációs folyamatai olyan veszélyeket, problémákat hoztak felszínre, amelyek kapcsán a biztonság témakörének értelmezése megváltozott, differenciált igények léptek fel, új területek, kérdések kerültek felszínre; így a biztonsági kihívások komplex, rendszerszintű áttekintése rendkívül időszerűvé vált.
A Belügyi Tudományos Tanács a téma fontosságát szem előtt tartva döntött a Biztonsági kihívások a 21. században című tanulmánykötet megjelentetése mellett. A publikáció – amelynek aktualitást adnak a közelmúlt terroreseményei – széles körű betekintést nyújt a 21. század legújabb biztonsági kihívásaiba, illetve az ezekre adott válaszokba.
A nonprofit kiadvány három fejezetből áll. Az első két fejezet harminc iskolateremtő tudós – ebből hét akadémikus – húsz, a biztonság tágan értelmezett fogalomköréhez kapcsolódó tanulmányát tartalmazza. A biztonság jelentősége a 21. században című I. fejezet alkotói elemzik az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásokat, azonosítják a jelenlegi veszélyforrásokat, gócpontokat. A stratégiai előrejelzések biztonsági kihívásai című II. fejezetben a jövő biztonsági kihívásai, trendjei állnak a fókuszban. Az alkotók összefoglalják a jelen helyzetből megjósolható tendenciákat, megoldási javaslatokat adnak a problématerületek kezeléséhez, a szükséges intézkedések és innovatív fejlesztések megvalósításához, valamint a feltárt konfliktusterületek lokális és globális kezeléséhez. Az Interdiszciplináris válaszok című III. fejezetben fiatal, innovatív kutatók által elért eredmények bemutatása olvasható.
Tekintettel arra, hogy a kötetben megjelenő tanulmányok terjedelme meglehetősen korlátozott, a téma mélyebb kifejtésére várhatóan 2018-ban, a tanulmánykötet elektronikus változatában nyílik lehetőség.
A rendezvényen sor került a Biztonsági kihívások és válaszok a 21. században című publikációs pályázat díjainak ünnepélyes átadására is.
2017. november 8-9.
A Belügyi Tudományos Tanács, az érintett önálló belügyi szervek szakmai együttműködésével, az elmúlt évek hagyományaihoz híven, tematikusan immár hetedik alkalommal szervezett a biztonságpolitika különböző kihívásait vizsgáló nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát, ez évben a Doktoranduszok Országos Szövetsége társszervezésével.
A kétnapos rendezvényre 2017. november 8-9-én, Budapesten, a Duna Palotában, plenáris ülés, két nyílt és egy zárt szekció ülés keretében került sor, mely egyúttal az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) által szervezett, nemzetközi tudatosító kampányának, az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) magyarországi kampányának záróeseménye, valamint a Magyar Tudomány Ünnepe 2017 rendezvénysorozat belügyi fejezetének nyitó eseménye is volt.
A konferenciát Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere nevében Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára köszöntötte. A plenáris ülést Prof. Dr. Gáspár Péter, az MTA levelező tagja az önvezető autók biztonsági kérdései témájú előadásával nyitotta meg. A nyitóelőadást követően az e-közigazgatás kibervédelmi kérdései kerültek górcső alá Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkár, valamint az okos város fejlesztések lehetőségei Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkár előadásában. A tudományos tanácskozás plenáris, két nyílt és egy zárt szekció, mintegy hatvan előadása egyaránt boncolgatta az IT biztonsági kutatások, fejlesztések adta lehetőségeket, valamint az IT fenyegetések, sérülékenységek kockázatait.
Minden olyan fórum által, ahol kiberbiztonsággal foglalkozó szakemberek irányítása mellett nyílik lehetőség a kibertérből érkező veszélyek kezelését elősegítő megoldások megvitatására, napról napra felkészültebbé válhatunk és ezáltal a saját szervezetünket is felkészültebbé tehetjük a jövőbeni információbiztonsági kihívásokkal szemben. A konferencián megjelentek számára az előadások új ismereteket közvetítettek, rendszerszemlélettel közelítették meg és összegezték a korábban meglévőket. Az elért szakmai-tudományos eredmények megörökítődnek többek között tanulmánykötet formájában.
Szervező:
Társszervező:
Doktoranduszok Országos Szövetsége
Szakmai támogatók:
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ
2017. november 08.
Plenáris ülés
Megnyitó, köszöntő
Dr. Bencsik Balázs
Nemzeti Kibervédelmi Intézet, igazgató
Papp Károly r. altábornagy
országos rendőrfőkapitány
Dr. Kovács Zoltán
Miniszterelnökség, területi közigazgatásért felelős államtitkár
Az önvezető járművek biztonsági kérdései
Prof. Dr. Gáspár Péter, az MTA levelező tagja
Magyar Tudományos Akadémia, Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, kutatóprofesszor
Az e-közigazgatás kibervédelmi kérdései
Hajzer Károly
Belügyminisztérium, informatikai helyettes államtitkár
Okos város fejlesztések lehetőségei
Füleky Zsolt
Miniszterelnökség, építészeti és építésügyi helyettes államtitkár
Kiberbiztonság és katasztrófavédelem
Dr. Mógor Mária Judit tű. ezredes PhD
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, hatósági főigazgató-helyettes
Paradigmaváltás az állampolgári ügyintézésben
Dr. György István
Budapest Főváros kormánymegbízottja
CTRL – avagy kontroll a biztonságunk felett, a T-Systems kiberbiztonsági központja
Kaszás Zoltán
T-Systems Magyarország Zrt., vezérigazgató
Mire számíthat az elkövetkező években az állami szektor IT biztonsági események területén – jövőkép a Symantec szemüvegén keresztül
Makay Kálmán
Symantec IT-biztonsági konzulense
Digitális átállás a pénzforgalomban – lehetőségek, kihívások
Bartha Lajos
Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyi Infrastruktúrák Igazgatóság, igazgató
Kiberbiztonsági kihívások globális és hazai trendjei
Dr. Bencsik Balázs
Nemzeti Kibervédelmi Intézet, igazgató
Gép elemez ember, ember használ gép, ember elemez gép, gép használ ember – a mesterséges intelligencia szerepe és jövője a kiberbiztonságban
Keleti Arthur
Önkéntes Kibervédelmi Összefogás, alapító elnök
A kiberbiztonság helyzete Európában: A Globális Cybersecurity Index (GCI) eredménye és az ITU-WTDC 2017
Bozsóki István
ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete (ITU), osztályvezető
Kiberbiztonság a légiforgalmi irányításban
Gélák Róbert
HungaroControl Zrt., Kibervédelmi és Információbiztonsági csoportvezető
2017.november 09.
I. SZEKCIÓ: IT biztonsági kutatások, fejlesztések, eredmények, lehetőségek
Az IT -forradalom hatása a közlekedésre
Dr. Szalay Zsolt PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépjárműtechnológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
Készenléti kommunikáció evolúciós fejlődése. Átmenet a TETRA-ból az 5G-be
Merza Román
Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt., műszaki és fejlesztési igazgató
A közadat újrahasznosítása
Dr. Risztics Péter Károly PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Közigazgatási Informatikai Központ, elnök
Zsebünkben az elektronikus közigazgatás kulcsa
Verőci Gábor
IdomSoft Zrt., kutatás-fejlesztési igazgató
Az Alkotmányvédelmi Hivatal Awareness-programjának bemutatása
Dr. Bárdos Szabolcs nb. dandártábornok
Alkotmányvédelmi Hivatal, főigazgató-helyettes
Tradíció és innováció: fenntartható fejlődés a digitális jövőnek címezve
Dr. Károlyi László PhD távollétében Imre Zsolt
Magyar Posta Zrt., biztonsági főigazgató
Kiberbiztonsági kutatások a közszolgálatban
Dr. König Balázs
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Kiberbiztonsági Akadémia, titkár
Big Data és a gépi tanulás biztonsági aspektusai
Dr. Benczúr András PhD
Magyar Tudományos Akadémia, Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, Informatikai Kutatólaboratórium vezetője
Digitális adatfeldolgozás biztonsági kihívásai
Prof. Dr. Charaf Hassan DSc
BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár
Big Data és szubjektív biztonság
Dr. Török Ágoston PhD
MTA SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium, tudományos munkatárs
A Belügyi Tudományos Tanács Digitális Biztonságtudatosság Munkacsoport tevékenységének bemutatása
Hrucsár Mária
Országos Rendőr-főkapitányság, Gazdasági Főigazgatóság, IT menedzsment vezető
A jövő V2X rendszereinek kihívásai
Dr. Bécsi Tamás PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Közlekedés és Járműirányítási Tanszék, egyetemi docens
Kamerahálózatok: megfigyelés és közlekedés
Prof. Dr. Szirányi Tamás DSc
Magyar Tudományos Akadémia, Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, tudományos tanácsadó, egyetemi tanár
Incidenskezelés humán szenzorai és fejlesztésük
Solymos Ákos
Quadron Kibervédelmi Kft., Szakértő Konzultáció és Tanácsadási Szolgáltatások vezetője
A backdorok szerepe. Miért teszik tönkre a hátsókapuk a hálózatbiztonságot?
Bódis Ákos
Airbus Defense and Space, kiberbiztonsági regionális igazgató
2017. november 09.
II. SZEKCIÓ: IT fenyegetettségek, sérülékenységek
Digitalis Armageddon – Mesterségünk az értelem és a védelem
Gombás László
Quadron Kibervédelmi Kft., műszaki igazgató
Aktuális mobilbiztonsági kockázatok
Zboznovits Csaba
Magyar Telekom, Speciális Biztonsági Központ, senior biztonsági szakértő
Fenyegetések változásának hatása a kibervédelemre
Dr. Kovács Zoltán PhD
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., elektronikus információbiztonsági igazgató
Számítógépes bűnözéssel foglalkozó ügyészi hálózat bemutatása
Dr. Kökényesi Bartos Attila
Legfőbb Ügyészségre kirendelt csoportvezető ügyész
Információs műveletek a kibertérben
Prof. Dr. Haig Zsolt PhD ezredes
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, egyetemi tanár
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Internet Bűnözés elleni fellépése, internetes bizonyítékok felderítése
Krepsz Balázs pü. alezredes
Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Bűnügyi Főigazgatósága, Központi Nyomozó Főosztály, Információ- Technológiai osztályvezető
Biztonsági incidensek kezelése a gyakorlatban
Dr. habil. Buttyán Levente PhD
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, egyetemi docens, CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratórium vezetője
Technikai betekintés ATM és POS terminál alapú csalások módszereibe
Márkli Gábor
Citi Bank – Cyber Security Fusion Center, kiberbiztonsági elemző
Digitális veszélyek az Y és Z generációnál
Poór Csaba
Új Nemzedék Központ, stratégiai és kommunikációs tanácsadó
Az informatikai biztonság mutatószámai
Dr. Kollár Csaba PhD
Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola, doktorandusz, Belügyminisztérium gyakornoka
Az elszámoltathatóság elve és az új adatkezelői kötelezettségek
Árvay Viktor
Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság, Audit Osztály, osztályvezető
Az egészségügyet érő kihívások egy kibertámadás esetén
Gyaraki Réka r. őrnagy
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar, Kiberbűnözés Elleni Tanszék, tanársegéd, doktoranda
Sérülékenység management kiemelt kritikus rendszerek esetén
Szűcs Péter
Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt., biztonsági igazgató
2017. november 09.
III. ZÁRT SZEKCIÓ: Információbiztonság – Gorvernance (kezelés, felügylet, irányítás)
A zárt szekcióban résztvevőknek rendelkezniük kellett nemzeti személyi biztonsági tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a „Bizalmas” vagy magasabb szintű minősített információkhoz való hozzáféréshez szükséges biztonsági ellenőrzést a nemzeti hatóság elvégezte.
1096.9 KB
6071.7 KB
2017. november 14.
A Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései – várható tendenciák címmel rendezett nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát 2017. november 14-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Szervezők:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar
Szakmai támogató:
Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság
2017. november 14.
Plenáris ülés
Megnyitó, köszöntő
Prof. Dr. Kerezsi Klára DSc
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola vezetője
Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testületének tagja
Prof. Dr. Simai Mihály, az MTA r. tagja
Magyar ENSZ Társaság, elnök
A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései
Dr. habil. Boda József nb. vezérőrnagy (nyá.)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, dékán
Globalizáció és biztonságpolitikai kihívások 2017-ben
Prof. Dr. Nógrádi György
Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, Vállalkozásfejlesztési Intézet, Védelem- és Biztonságpolitikai Kutatóközpont, vezető, egyetemi tanár
Növekvő államháztartási források mint a társadalmi biztonság feltételei
Prof. Dr. Kovács Árpád PhD
Költségvetési Tanács, elnök
Az 5G – a hálózati rendszerek jövője, katonai és ipari perspektívák
Prof. Dr. Pap László, az MTA r. tagja
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, professor emeritus
2017. november 14.
I. szekció: A rendőri jövőkutatás technikai aspektusai (eszközök, módszerek) (Szent László Kápolna)
A krimináltechnika hazai fejlesztési lehetőségei
Dr. Gárdonyi Gergely r. ezredes, PhD
KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály, rendőrségi főtanácsos, főosztályvezető
Az IoT-technológia lehetőségei a nyomozásban és a bűnmegelőzésben
Dr. habil. Nagy Zoltán András
NKE RTK Kiberbűnözés Elleni Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
A kiberbiztonsággal kapcsolatos megelőzési feladatok
Angyal István tű. alezredes
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály, mb. főosztályvezető
A kiberbiztonság jövője és hatásai a rendőri munkára – egy állami szolgáltató megközelítéséből
Dr. Kovács Zoltán PhD
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Elektronikus Információbiztonsági Igazgatóság, igazgató
Okos városok és innováció
Pongrácz Ferenc
IBM, délkelet-európai fejlesztési igazgató
Prevenció: tévhitek, ismeretek, kihívások (közlekedésbiztonság)
Dr. Irk Ferenc, professor emeritus
NKE RTK Közbiztonsági Tanszék
A bűnügyi profilalkotás fejlesztési lehetőségei – gépi tanulásban a jövő?
Ivaskevics Krisztián
NKE RTK Kriminálpszichológiai Tanszék, tanársegéd
2017. november 14.
II. szekció: A rendőri jövőkutatás humán aspektusai (Zrínyi terem)
„A KOMP rendszer – integrált kompetencia alapú kiválasztási és képzési rendszer – mint a jövő tudatos humánerőforrás-gazdálkodásának egyik hatékony eszköze”
Dr. Malét-Szabó Erika r. alezredes, PhD
BM Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztály, főtanácsadó
A jövő rendőrtisztjeivel szemben támasztott követelmények és a tisztképzés fejlesztésének további lehetőségei
Dr. habil. Kovács Gábor r. dandártábornok
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, oktatási rektorhelyettes
A békefenntartás jövője
Igaz Tünde c. r. alezredes
ORFK Bűnügyi Főigazgatóság, Bűnügyi Főosztály, Felderítő Osztály, kiemelt főreferens
Z generáció, mint új kihívás a katonai szervezetek működésében
Markolt Norbert őrnagy
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Védelem-egészségügyi Igazgatóság, Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet, Pszichológiai Osztály, klinikai szakpszichológus
Rendészeti szervezeti kultúra – kommunikáció
Dr. Hegedűs Judit PhD, tanszékvezető egyetemi docens – Dr. Molnár Katalin PhD, egyetemi docens
NKE RTK Magatartástudományi és Módszertani Tanszék
2017. november 14.
Round Table Discussion on The Future of Law Enforcement Education
Levezető elnök:
Dr. habil. Boda József, Major-General, Dean
Faculty of Law Enforcement (National University of Public Service)
Résztvevők:
Mgr. František Hřebík , Ph.D.,
Vice-Rector for International Affairs and External Relations (Police Academy of the Czech Republic in Prague)
Mgr. Oldřich Krulík, Ph.D.,
Vice-Dean for Science and Research of the Faculty of Security Management (Police Academy of the Czech Republic in Prague)
Dominik Hryszkiewicz
Director of the Institute of Social Sciences, Faculty of Police, University of Applied Sciences (Police Academy in Szczytno)
FBI SSA Susan Ostrobinski
ILEA Director
Dr. Stefano Failla
Acting Head of Training & Research Unit (CEPOL)
Balassa Bence, assisstant lecturer,
Pol. major Faculty of Law Enforcement (National University of Public Service)
382.4 KB
326.6 KB
2017. november 21-22.
Magyarország rendvédelmi és honvédelmi szervei a 21. század új gazdasági, technológiai, társadalmi és természeti kihívásaival kerültek szembe, úgymint a tömeges migráció, a bűnözési struktúra átalakulása, a közbiztonság helyzetének változása, a terrorcselekmények elkövetésének reális és leselkedő veszélye. Mindezek a jelenségek a honvédelmi és rendvédelmi egészségügyi szolgálatok intenzív szakmai együttműködését, az állomány egészségének megőrzésének fontosságát eredményezik.
Az immár hetedik alkalommal – a Belügyi Tudományos Tanács, a Rendőrség, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ által – megrendezett tudományos-szakmai konferencia-sorozat küldetése, hogy a honvédelmi-, és rendvédelmi szervek személyi állománya egészségmegőrzésében résztvevő szakemberek lehetőséget kapjanak tudományos tevékenységük eredményeinek közös számbavételére, szakmai ismereteik bővítésére, személyes kapcsolataik erősítésére. Ez évi konferenciánk kuriózuma – a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Agykutatási Programjával és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével együttműködésben – a központi idegrendszeri kutatások, tudományos eredmények és a klinikai tapasztalatok alapján a honvédelmi és rendvédelmi szolgálatok számára fontos kérdések áttekintése. A tudományos tanácskozás nem kizárólag a speciális egészségügyi szolgálatokat, hanem a társadalmat is közvetlenül érintő civilizációs agybetegségek, stressz, agresszió, függőségek, kóros alvás, kiégés, bűnelkövetés és az ezekkel összefüggő problémák, közöttük a mindenkit megrázó katasztrófa esetek analizálására fókuszál. Az előadók arra keresik a választ, hogy a tudomány és a klinikai tapasztalatok miként segíthetik a megelőzést és az elkerülhetetlen problémákkal való megküzdést, különös tekintettel a honvédelmi és rendvédelmi szolgálatok tagjainak sajátos szükségleteire.
Főszervező:
Szervező:
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége
2017. november 21.
Plenáris ülés
Megnyitó, köszöntők
Dr. Tamás Róbert o. dandártábornok
MH Egészségügyi Központ, orvos igazgató
Dr. Pozsgai Zsolt r. dandártábornok
Országos Rendőr-főkapitányság, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes
Kun Szabó István vezérőrnagy
MH Egészségügyi Központ, parancsnok
Civilizációs agybetegségek
Prof. Dr. Freund Tamás, az MTA rendes tagja
Magyar Tudományos Akadémia, élettudományi alelnök, egyetemi tanár
Ember a digitális térben
Prof. Dr. Csépe Valéria, az MTA levelező tagja
MTA TTK Agyi Képalkotó Központ, Neurokognitív Fejlődés
Kutatócsoport, kutatóprofesszor, kutatócsoport-vezető, egyetemi tanár
(Epi)genetikai faktorok a rendellenes agyműködés kialakulásában
Prof. Dr. Kosztolányi György, az MTA rendes tagja
MTA V. Orvosi Tudományok Osztálya, osztályelnök, egyetemi tanár
Traumás agysérülések
Prof. Dr. Büki András, az MTA doktora
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Klinika, igazgató, egyetemi tanár
Alvás és stroke, stroke és alvás
Dr. habil. Szakács Zoltán PhD o. ezredes
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, osztályvezető főorvos
A hon- és rendvédelmi szervek keretében működő orvoslás sajátos etikai és társadalmi kérdései
Dr. Oberfrank Ferenc
MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, ügyvezető igazgató
A teljesítmény növelés és teljesítmény követés innovatív lehetőségei a sportjátékokban
Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos
Testnevelési Egyetem, rektor, egyetemi tanár
A mesterséges intelligencia szerepe a neurológiai diagnosztikában és betegség menedzsmentben
Prof. Dr. Molnár Mária Judit DSc
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Genomika Medicina és Ritka Betegségek Intézete, intézetigazgató, egyetemi tanár
Mentális sérülékenységet jelző kérdőíves adatgyűjtés
Dr. Ulrich Wesemann
Német Szövetségi Védelmi Erő, kutató pszichológus
Agresszió: szociális tanulási folyamat és epigenetika
Dr. Haller József, az MTA doktora
MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Magatartás Neurobiológiai Osztály, osztályvezető,
NKE RTK Rendészeti Magatartástudományi Intézet, intézetvezető egyetemi docens
Krízisintervenció
Dr. Maj. Neysa Etienne
Amerikai Egyesült Államok Hadsereg Szárazföldi Haderő, Regionális Egészségügyi Központ, vezető pszichológus, Landshtul, Németország
Poszttraumás stressz zavar: a molekuláktól a gyógyításig
Prof. Dr. Kéri Szabolcs DSc
Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, tudományos igazgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, egyetemi tanár
Bionika az agykutatás szolgálatában
Prof. Dr. Ulbert István, az MTA doktora
MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, csoportvezető, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar, egyetemi tanár
2017. november 22.
I. SZEKCIÓ: Klinikai szekció
Az anti-NMDA receptor enchephalitis pszichiátriai vonatkozásai
Prof. Dr. habil. Tényi Tamás PhD
Pécsi Tudományegyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, klinikai igazgató helyettes, egyetemi tanár
A gyulladás és a stroke
Dr. Dénes Ádám PhD
MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, kutatólaboratórium-vezető
Akut stroke ellátás a Honvédkórházban
Dr. Szegedi Norbert
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, részlegvezető főorvos
A korai rehabilitáció lehetőségei a Honvédkórházban, különös tekintettel az idegrendszeri betegségekre
Prof. Dr. Sandra Sándor nyá. orvos ezredes
MH EK Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet, Reumatológiai Szakrendelő, rendelésvezető főorvos, egyetemi tanár
Kriptogén stroke – paradox embolizáció
Dr. May Zsolt
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, főorvos
Modern képalkotó eljárások akut stroke esetén
Dr. Szilágyi Géza PhD
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, főorvos
Koponyaűri nyomásfokozódás idegsebészeti kezelése
Dr. Csókay András PhD
MH Egészségügyi Központ, Idegsebészeti Osztály, osztályvezető főorvos
Várandóság és ischemias stroke
Dr. Bereczki Dániel
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály
Fiatalkori ischaemias stroke
Dr. Böjti Péter
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály
Akut stroke ellátás regionális szervezése a dél-dunántúli régióban
Dr. Szólics Alex PhD
Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar, adjunktus
Bűnelkövető pszichiátriai beteg
Dr. Baran Brigitta PhD
Semmelweis Egyetem, egyetemi docens, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Forenzikus Pszichiátriai Részlegének szakmai vezetője
Logopédia szerepe a stroke ellátásában
Laub Judit
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, logopédus
Agyi képalkotó eljárások az elrejtett információ feltárására: tudományos és etikai kérdések és megfontolások, forenzikus lehetőségek
Dr. Czobor Pál
Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, tudományos igazgató, egyetemi docens
A komplement-rendszer szerepe az ischaemias stroke patomechanizmusában és kimenetelében
Dr. Szegedi Róbert PhD
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, részlegvezető főorvos
Hiper stressz és hipertónia
Dr. Simonyi Gábor PhD
Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Anyagcsere Központ, vezető főorvos
2017. november 22.
II. SZEKCIÓ: Pszichoneuro immunológiai szekció
Katasztrófa utáni komplex támogatási rendszer elvei
Dr. V. Komlósi Annamária PhD
Magyar Pszichológiai Társaság, szekcióvezető, Eötvös Loránd Tudományegyetem, c. egyetemi tanár
A katonák lelkipásztori szolgálata hazai és külföldi tevékenység során
Mons. Berta Tibor ezredes
Katolikus Tábori Püspökség, általános helynök, pápai káplán
A rendőri munkával járó stressz, az öngyilkosság és a prevenció az Európai Unió tagállamaiban
Hajdú Nóra r. százados
ORFK SZF Egészségügyi Szakirányító és Hatósági Főosztály, szakpszichológus
Intuitív döntéshozatal és stresszhelyzet a sportjátékokban
Dr. Sterbenz Tamás PhD
Testnevelési Egyetem, általános rektorhelyettes, egyetemi docens
A munkahelyi érzelmi túlterhelés és annak következményei
Dr. Ágoston Gabriella
Forrás Magánrendelő, pszichiáter, klinikai farmakológus, főorvos
Kannabinoidok és a poszttraumás stressz szindróma: idegrendszeri háttér és terápiás perspektívák
Dr. Aliczki Manó PhD
MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, tudományos főmunkatárs
A katasztrófavédelem krízisintervenciós tevékenységének bemutatása
Vári Detre tű. százados
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, pszichológus
Virtuális valóság és az agy
Dr. Török Ágoston PhD
MTA Természettudományi Kutatóközpont, Agyi Képalkotó Központ, tudományos segédmunkatárs
Vissza a jövőbe – Neuropszichológiai alkalmazás, „gyógyítás”, kutatás a gyakorlatban
Hornyik József alezredes
MH Egészségügyi Központ, RAVGYI Kecskemét, Funkcionális Repüléslélektani és Neuropszichológiai Kutató Osztály osztályvezető főpszichológus
Az idegrendszeri-fejlődési és viselkedészavarok érzelmi-diszregulációs komponensei és ezek szerepe a serdülőkori agresszió, alkohol- és drogfogyasztás, illetve bűnözés patogenezisében
Dr. Bunford Nóra PhD
klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
A szuicid prevenció (a fogvatartottak körében)
Dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Biztonsági Szolgálat, mb. szolgálatvezető
A bűnelkövető betegek pszichológiai diagnosztikája, és terápiája
Uzonyi Adél bv. alezredes
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, Klinikai Pszichológiai Osztály, osztályvezető klinikai szakpszichológus
2017. november 22.
III. SZEKCIÓ: Igazságügyi szakértői szekció
S. és társai ellen Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és az (2) bekezdés a) b) és f) pontjai szerint minősülő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, 220/2009 ügyszámon folytatott nyomozás feldolgozása.
A 220/2009 ügyszámon folytatott nyomozás feldolgozása az bűnügyi vezető szemszögéből
Dr. Szokolay Zoltán r. alezredes
Országos Rendőr-főkapitányság
A 220/2009 ügyszámon folytatott nyomozás feldolgozása az igazságügyi fegyverszakértő által elvégzett vizsgálatok tükrében
Hegyi István
igazságügyi fegyverszakértő
A 220/2009 ügyszámon folytatott nyomozás feldolgozása az igazságügyi orvos által elvégzett vizsgálatok tükrében
Dr. Dunay György
igazságügyi orvos (boncolás)
A 220/2009 ügyszámon folytatott nyomozás feldolgozása az igazságügyi nyomszakértő által elvégzett vizsgálatok tükrében
Bóna Péter
igazságügyi nyomszakértő
A vád képviselete az ügyész szemszögéből
Dr. Kóder Zsolt
Pest Megyei Főügyészség, vezető ügyész
2017. november 22.
IV. szekció: „Stressz”-kerekasztal/workshop
Moderátor:
Dr. habil. Szakács Zoltán PhD o. ezredes
MH Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály, osztályvezető főorvos – szomnológus
Résztvevők:
Dr. Purebl György PhD
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet, klinikai igazgatóhelyettes pszichiáter szakorvos, egyetemi docens
Andó Sándor ezredes
MH EK Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet, intézetvezető
Komlósi Annamária
Magyar Pszichológiai Társaság, szekcióvezető, ELTE c. egyetemi tanár
Mons. Berta Tibor ezredes
Katolikus Tábori Püspökség, általános helynök, pápai káplán
Dr. Lénárt Ágota PhD
Testnevelési Egyetem, Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
2017. november 22.
V. szekció: Műveleti pszichológiai szekció
zártkörű kerekasztal-beszélgetés
584.4 KB
6542.1 KB
2017. november 23.
Helyszín: Belügyminisztérium József A. u. 2-4. I. 129. tárgyaló
Szervezők: Magyar Tudományos Akadémia Rendészeti Albizottság, Belügyi Tudományos Tanács
79.1 KB
332.1 KB
750.6 KB